Címkék

2012. augusztus 6., hétfő

Fürdőszoba felújítás/beltéri ajtók

Fürdőszoba felújításba kezdtünk. Egyelőre még csak a rombolásnál tartunk. A konyhából nyílt 2 kis helyiség,  egy spejz és egy fürdő, ezeket egybenyitottuk, s a konyhából is lecsípve egy kis plusz területet lesz kialakítva az új fürdőszoba, kb. 4 nm. Ez a helyiség mindkettőnknek egyaránt fontos, úgyhogy nagy hangsúlyt fektetünk rá.
A budapesti lakások és fürdői után joggal ragaszkodunk a minél több természetes fényhez, így a jelenlegi 50x50 cm-es fa ablak helyett egy 60x90 cm-es műanyag ablak kerül. Ezt közvetlenül a szomszédos város nyílászáró gyárából rendeltük, így spóroltunk is kicsit. Mivel így (egyelőre) 3 helyiségre osztódik a ház mindössze 2 beltéri ajtóra van szükségünk, amik ráadásul szinte egymás mellett lesznek, így szeretnénk egységes képet kialakítani. A szobára egyértelmű volt, hogy üveges ajtó kerül. Párom kezdetektől a fürdőre is üvegeset szeretett volna, de valljuk be kevésbé praktikus és mint kiderült igen ritka dolog. Végül hosszas utánajárás után szintén környéki gyárból (országos hálózattal rendelkező Aranyablak Kft.) sikerült az adott méretben és itt is kedvező áron találni üvegezhetőt, így aztán mindkét ajtó tejüveget kap, növelve a fényviszonyokat. Szerencsére megoldható, mert az ajtóval szemben a mosdó kap helyet, minden mást fal takar. Ha már használatba vettük kiderül mennyire volt jó lépés.

Helyet kap tehát egy kád, mosdó, wc, mosógép és egy kis szekrény is. Színvilágban a természetes fa színek állnak közel hozzánk. Egy magyar gyártó, GammaGres Malmö termékcsaládjára esett a választásunk. Mivel nem szerettük volna a csempével nagyon lesötétíteni a teret, így a padló sötét wenge, a falak világos juhar árnyalatot kapnak. Fehér szaniterekkel, bútorral igazán hangulatos lesz J

Fürdő inspirációim itt találjátok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése